Kahlil Gibran: A próféta
Akkor Almitra szólott, és mondá: most a Halálról kérdeznénk.

És ő így felelt:

Ismerni szeretnétek a halál titkát.

De hogyan találhatnátok meg, ha nem az élet szívében keresitek?

A bagoly éjszakához szokott szeme vak a napvilágra, a fény titkát föl nem derítheti.

Ha valóban látni akarjátok a halál szellemét, tárjátok szíveteket szélesre az élet teste előtt.

Mert egy az élet és a halál, éppúgy, miként egy a folyó és a tenger.

Reményeitek és vágyaitok mélyén az odaátról őrzött titkos tudástok él;

És mint a hó alatt álmodó magvak, szívetek a tavaszról álmodik.

Bízzatok álmaitokban, mert bennük rejlik a kapu, mely az örökkévalóságra nyílik.

Félelmetek a haláltól nem egyéb, mint a reszketés, mely a pásztort fogja el a király előtt, ki kitüntetése jeléül kezével fogja illetni őt.

Nem örül-e a pásztor a reszketésen túl, hogy viselni fogja a király keze nyomát?

És vajon nem a reszketést érzi-e inkább?

Mert mi egyéb volna meghalni, mint mezítelen állni a szélben és felolvadni a napfényben?

És a lélegzés megszűnése mi volna egyéb, mint a lélegzés felszabadítása a nyughatatlan árapály alól, hogy a lélegzet fölemelkedhessék, kiterjedjen, és fölkeresse a határtalan Istent?

Amikor ittatok a csend folyamából, igazán csak akkor fogtok énekelni.

És amikor a hegy tetejére értetek, igazán csak akkor kezdtek fölfelé kapaszkodni.

És amikor a föld visszakéri tagjaitokat, igazán csak akkor fogtok táncolni.


Vissza A Vallásról Tartalomjegyzék A Búcsú Tovább