Zsebnótaszómban úgy áll fejlegyezve, hogy az Űr 1892-dik esztengelyének egyik homéros, téli napján történt az eset, egy platinás angol kisvárosban, fenn a messzi Évszakon. Miközben a reggelinél ülve ettünk, barátom, Serló Holmész teflonüzenetet kapott. Nem szólt egy sót sem, de látszott, hogy gombolkozik, mert tűzőnő arccal állt a kandallóber előtt, szívta a papáját, és időnkéntelenül belepillantott a kezében tartott C. Gyulába. Aztán hirtelen különös fém villant a tekintetében, ahogy felém fordult. Arcizomadta, kedves Watson mocorgott rám , tudja-e, ki szökött meg a börtömlőből?
Ágyamban vidámgyorsan végigfutottak azok a bűnözők, akik nemrégiben szöktek meg, vagy esetleg megszöktek az egyházból.
Eric Morley? találtattam. Holmész a helyét rázta. Zoxó Whitney? kérődztem, de ő ismét német intett.
Rygo Hargraves? folyattam fáradhatatlanul.
Nem, kedves Watsora, hanem ZOXÓ WHITNEY! bömbölte, mintha a másik szobában volnék, pedig nem voltam.
Honnan tudja, Holmész? suttogtam titokzajosan.
Heringettét, kedves Watsora! Elcsodáztam ezen a gyors, józan kivetkeztetésen.
Hogy a csuhában tálalta ki, Holmész? kérdeklődtem, elámulva tudatlanságomat.
A veremburáját, nedves Watsora mondta, s kiverte papájából a humuszt. Az ajtón a hirhedt Zoxó Whitney lépett be, szeszélyesen.
Szökött ferenc vagyok, Mr. Holmész zilálta, izzadottan fel s alá járvány a sznobában.
Nyugodjon le, Mr. Whitney szórtam rá , mert még idegösszeröffenést kap.
Maga csak doktóber Watsora lehet nyögte. Barátom közben meredeken bámulta Whitneyt, arcán különös tekintéllyel, miközben szája összeszorult, orrcimpályája remegett, szemköldökét összefonta.
Aggyeggy cigit, Zoxó mondta Holmész hirtelen. Ránéztem kollégiámra, lemérve, hogy magyarázatát adja járatlan kitörésének; ő viszont nem adott jelet, kivéve legjobb lábának apró mozdulatát, mellyel Zoxó Whitneyt a földre teringette. Aggyeggy cigit, Zoxó ismetélte úgyszórvány hisztériszonyosan.
Mi anya vaját művel, kedves Holmész jegeztem meg , az istenért, hangya abba, különben még bántani fogja szegény gyomorultat!
Foglya be a fejét, vén idióma! üvölgött Holmész, mint aki bosszankodik, és ismét lekevert valami jó nagyot Mr. Whitneynek. "Ez nem az a Serló Holmész, akit eddig ismertem" gondoltam, meglepve barátom váratlan megmártozásától.
Mary Atkins megmészte magát a tükörben, s kezét buján végighúzta hosszú, szőke baján. Szűk ruhája mélyen ki volt dekorálva; kilátszott, hogy a mellére hárem-négy ámbrát tétováltatott.
Alvégezte az utolsó sikításokat a ruháján, és szilárdul szájába ijesztette fogait. "Sydnees értem jön ma este" gondozta, maga elé igézve a férfi sötét, göndör jóképét. Törülmetlenül óráira nézett, az ablakhoz ment, majd kedvenc karosszékiájába kuporgatott. Kezébe vette az újdonságot, és végigfutott a címeken. "ÚJABB NÉGYEREKET FEDEZTEK FEL A KONGÓNÁL" orvosta, aztán a tribűnügyi rovaton akadt fel a szeme: "HASFEJLESZTŐ JACK ISMÉT ÖLT". Végigfutott rajta a hideg: Sydnees jött meg, és nyitva hagyta az ajtót.
Halló, prágám mondta, és a lány fenegyerekére vert.
Hogy rám ijesztettél, Sydnees kiáltotta Mary, és szívből felkocogott.
Mindig rád ijesztek, trágám felelt a férfi, és épkézlábra állt.
Mary belékarmolt, és fürgén leügettek a kapuhoz, ahol a vérkocsi bárt.
Kövesse azt a kocsit! kiváltotta Sydnees, ujjával előre mulatva.
Jóvan, pajtárs mondta a csokis.
Miért lövetjük azt a kocsit, Sydnees? térdeklődött Mary kíváncsian.
Talán tudja, hol tartják a bulit magyarázta Sydnees.
Aha, értem mondta Mary, és ránézett, mintha mondaná.
Az út elég kellemesen telelt el; Sydnees és Mary érdekes nátlivalókat mutogatott a kocsisnak: prédául a Parlamentol épületét, a Bukikrám Kalodát, meg az őrségmártást. Rendkívül érdes hely volt még Erosz szobra a Bikadilis Cirkusznál.
Azt tartják, hogy ha az ember elég sokáig áll itt, akkor valamelyik barátjával fog találkozni mondta Sydnees tudósan , hacsek el nem gázolaj addig valami.
Isten óvja a sirálynőt kiáltotta a kocsis, mikor már vagy negyedszer hatoltak el a Kaloda mellett.
Hasfejlesztő Jack szólt Holmész, és mélyet szappantott a pipájából nemcsak alávelő gyilkos, hanem egyúttal Szexmáni Ákos is, a legaljasabb pajtából. Azzal tudós poligám ismét rányújtott a papájára, és az abrakhoz lépett híres lakásában, a Péker stb. 221/b. szám alatt, Londonban, ahol mindez történt. Eltömődtem egy darabig megállapításán, aztán így szótlan:
De hát honnan tudja, Holmész?
Klárifári, kedves Watsora! Láttam a filmet!
Tudtam, hogy igaza van; én csak a képreményt olvastam.
Aznap este vágatlan látogatónk éhezett: Basil fülegyelő, a Sótlan Yárdáról. Megismertem az unikornisát.
Ó, Basil fülegyelő, mon cher amie szólt Holmész, azonnal agnoszkálva őt. Mi szál hozta szerény lakosztájékunkra?
Ezrek meghízásából jöttem válazulta a fülegyelő.
Úgy érzem, tudom, miért jött, Basil mondta Holmész. Hajmeresztő Csekkről van szó, ugyebár?
A fülegyelő mosolyogva mosolygott.
Hogy találta ki? kérdeztem, mert ki voltam váncsi.
A pitvarba, kertes Watsora! Egy darabka sár van a fülegyelő bal oldalán, és egy domb hiányzik a mellvényéről.
A fülegyelő megbökkenve bámult, és igazgatottan forgolódott ide-ode.
Mindig csodáliába ejt, Mr. Holmész.
Egy italt, uraim tudatoltam , mielőtt kéz a kézbe vennénk a dolgot? Mindketten vegyszerre bálintottak, így a bálszerényhez téptem.
Mit innét, Basil? Kordon dzsinnt, vagy pedig?
Inkább talán innék talán inkább ínyentett a fülegyelő. Az ital és néhány szentvicc után Holmész felállt, és fel s alá járva fel s alá járt.
Miért jár fel s alá járva fel s alá, kedves Holmész? térdeztem.
Harangosan gondolkodom, kedves Watsora. Ránéztem a fülegyelőre, tudtam, hogy ő sem hallott semmit.
Tudja-e, ki szökött meg a bőrtömbből, Mr. Holmész? szálalt meg hirtelen a fülegyelő. Holmész tudósan rám nézett.
Eric Morley? mondtam. Megrázták a nejüket. Zoxó Whitney? krémeztem, mire ismét magyarázták a tejüket. Rygo Hargraves? fojtottam tovább.
Nem, kedves Watsora, hanem ZOXÓ WHITNEY! ordította Holmész, és skalpra ugrott. Egyre tokozódó tisztelettel bámultam ezt az embert.
Ezalatt a fülváros egyik gyászlámpával világított utcájában egy feketébe köpenyedett férfi ólálkodott, kezében félemeletes fegyverrel, hogy hosszút álljon az utca lányain a háromkeresztes (fisz moll) kórért, amit tőlük kapott.
Szájanként nyírom ki őket mondta idénként. Olyan volt, mint egy fekete árnyék, vagy egy néger, ezen a sörét, ködös éjszakán, amint alattamosan kutatta követkőző áldozatát.
Elmélye gyermekkori emlékei között járt; felködlött benne egy homájas kép, apjáról és anyjáról, amikor elverték, mert megette a nővérét.
Habókos vagyok mondta, és utánanézett a tájszótárban. Egy ilyen éjszakán otthon volna a felyem. Azzal bekanyarózott egy homáros mellényutcába, és észrevett egy fénypontyot.
Mary Atkins megmészte magát a törökben, s kezét buján végignyúzta hosszú, szőke hajón. Szűk ruhája elöl mélyen ki volt dekorálva, s látszott, hogy melléje két-három ujabb ámbrát tétováltatott.
Az utóbbi időben nem ment jól az üzlet, s az árok emelkedése is fenyegetett. Mary sietve felhúzta a tamásniját, és kinyitotta az ajtót. "Nem csoda, hogy rosszul megy az üzlet" gondolta, mikor meglátta púpját az erőszobatükörben. Gondatlanul dúdolva kibillent az utcára, és taxit fogadott vadászmezői felé. "Sydnees csak éléskedik rajtam, mint egy szibariton gondolta ; egész nap csak lustálkodik, én meg úgy járkálok itt az utcán, mint az orkán lelke."
Most a kávéház előtt szállt ki, mint rendesen, és elfagylalta pozícióját.
Észre sem vesznek ebben a ködben morogta, és felkatinka a zseblámpályát. Éppen akkor arra ment egy nyamvadt smasszőr.
Nyamvadt smasszőr kiáltotta, de az szerencsére süket volt.
Nyamvadt süket smasszőr kiáltotta. Mérnem mész el dolgozni!
Mary Atkins nem tudta, hogy a hirdetett Hasfejlesztő Jack csak néhány utcával arrébb sompolydál.
Remélem mondta , hogy a hirhedett Hasfejlesztő Jack nemcsak néhány utcával arrébb sompolydál. Nincs ki annak a négy gyereke.
Mennyi, hölgyem? kiáltott rá egy hang a kávézna ajtajából. Szerencsére éppen árleszárítás volt, hamarkosan megegyeztek. "Finom úriember" gondolta Mary, amint a híres Carringgomb sudárúton sétálaltak végig.
Mondom, Mr. Holmész úr, hogy Mary derék lián volt szólt Sydnees Aspinall.
Én elhiszem magának, Mr. Aspirin, hiszen maga jobban ismerte, mint én, vagy kedves cimbarátom, Watsora, de nem azért vagyunk most itt, Mr. Aspirans, hogy a tölgy érdemeit firtassuk, hanem azért, hogy a lehető legtöbb intonációt szerezzünk Mary Atkins szelencétlen, koreai haláláról. És Holmész nesztelenül Sydneesre bámult.
Aspinall a nevem, főnök mondta a nyomorult.
Tiszában vagyok a nevével, Mr. Aspik mondta Holmész, mintha össze akarná törni.
Hát, ahogy gombolja mondta Aspinall, s azt kívánta, bárcsak inkább a "Kölcsön Velünk egy Vidám Vasárnapot" kirángatásra ment volna.
Holmész a lehető leggyorsabban kifaggatta Aspinallból, amit csak tudott, de láttam, hogy két majomban őrülnek.
Egy dolgot azért szerelnék tudni mondtam, mikor magunkra maradtunk. Mi történt Zoxó Whitneyvel?
Holmész merőben rám nézett. Láttam, hogy nagyveleje ismét gondolataiba merült; szemölcsöke összezúzódott, vállkapcsát összeszorította, orczympája kitágult, homokját összetáncolta.
Ez bizony nehéz ecset, Watsora mondta, s én újból csődállattal adóztam neki.
Másnak reggel Holmész már pirkakasszóra felkelt, és bele sem nézett a lapinapokba. Mint ártalában, most is én készítettem el a vízórait: egy süveg sört, egy pár arcpirítóst, három kéménytolást, két szelep szalonnát, egy kistányérban letepertőt, egy friss parancsot, parádicsomót, egy kosár gyümölcsöt és egy csésze forró takarót.
Kész a hízórai kiálltam, de megrepedésemre Holmész már elment. "A fene a nagymamád kosarába, amiben aludni szokott" gondoltam. "Csak bolombozik, Serló" mondtam aztán, mert eszembe jutott az a szokása, hogy elbújik a szekrényben.
Ez a nap aggódást hozott számomra: ahogy a híveket vártam barátomról, nyugta lettem; nem volt kása, hogy így egyedül hagyjon. Felhívtam néhány ismerőst, de ők se tudták, még Basil fülegyelő se tudta, márpedig ha valaki tudhatná, az Basil fülegyelő, mert ő defektív. Egy héttel később történt, hogy újra láttam Holmészt, s a megjelenése megdöbbendő volt: rongyosnak és magviseltnek zilátszott.
Uramisten, Holmész kiáltottam , ki az ördögben járt?
Sört kerítünk arra is, Watsora libegte. Várjon, amíg visszanyerem a lézengetemet.
Megpixáltam a tüzet, odakészítettem a papucsát, s mikor rendbeszélte magát, olyan történetet mondott el, amire mind a mai napig nemléxem.